
Tavaly kiszivárgott, hogy Bajkeverő Velja (Velja Nevolja, Veljko Belivuk) és bűnözői csoportja azt követően bukott le, hogy a szerb rendőrök külföldi segítséggel feltörték a Sky kommunikációs rendszert. A szerb elnök akkor kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy a bűnözők letartóztatása külföldi segítséggel, netalán külföldi nyomásra történt. A napokban Horvátországban és Szerbiában újabb letartóztatások voltak: ezúttal a horvát belügyminiszter próbálta csökkenteni a külföldi noszogatás jelentőségét.
Önerőből nem megy
A horvát rendőrség és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) szerdán több összehangolt akció keretében egy kábítószerrel-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetet számolt fel, és egy tucat bűnözőt vett őrizetbe a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetése, egyebek között emberölés miatt.
Davor Božinović belügyminiszter az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatón elmondta, hogy az akció a horvát rendőrség türelmes munkájának köszönhető.
Ez az egyik legnagyobb akció a szervezett bűnözés szereplőivel kapcsolatban, amely a horvát rendőrség hosszútartó, türelmes és professzionális munkájának eredménye
- jelentette ki a horvát belügyminiszter, aki szerint az ilyen események "nem véletlenül, nem egyik napról a másikra történnek". Božinović a nemzetközi szerepvállalással kapcsolatban azt mondta, hogy azokat a horvát rendőrség koordinálja, nem pedig fordítva történik.
Božinović, miközben erőteljesen polírozta a horvát rendőrséget, kihasználta az alkalmat arra is, hogy gratuláljon a rendőrfőkapitánynak Petar Ćosić, alias Šarac bandájának letartóztatásához. A főkapitány plecsnit ugyan nem kapott, pedig a belügyminiszter megfogalmazása szerint a horvát rendőrség európai csúcsokra pozicionálta magát.
Božinović azt sem zárta ki, hogy újabb letartóztatások lesznek.
Azt persze nem tette hozzá, hogy ha majd a horvát rendőröket külföldről ismét noszogatják. Merthogy a rendőrségi akciót az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége (Eurojust) és az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) kezdeményezte, és nem ez volt az első ilyen eset.
A horvát rendőrségnek februárban szintén az Europol és az Eurojust segítségével - fogalmazzunk így - sikerült letartóztatnia Baskhim Osmanit, aki különböző médiabeszámolók szerint testvéreivel együtt az európai kokainkereskedelem egyik fontos láncszeme. Ez volt a “Fekete sas” akció, amelyről itt írtunk.
Egyedül tehát nem megy, mondjon bármit is a szerb elnök vagy a horvát belügyminiszter, vagy nem eléggé felkészült a helyi rendőrség, vagy ezt nem teszik lehetővé a térségben kialakult viszonyok, és akkor megint csak finoman fogalmaztunk.
Szerbiát is noszogatták
Ezzel szinte egy időben tartóztatták le Szerbiában Darko Šarićot és ügyvédjét, Dejan Lazarevićet, valamint a Šarić által irányított csoport három tagját, másokat pedig "intenzíven keresnek". A letartóztatás ebben az esetben is kábítószerkereskedelem, és azzal összefüggésben egy emberölés miatt történt.
Talán mondani sem kell, hogy a szerb rendőrök is nagyon ügyesek, de ebben az esetben nekik is az Europol és az Eurojust segítségére volt szükségük, hogy az újonnan felmerült gyanú kapcsán fellépjenek az általuk egyébként jól ismert bűnözőkkel szemben.
A horvátországi és a szerbiai letartóztatások között természetesen van összefüggés, a kábítószer-kereskedelem szempontjából ugyanis a Balkán egységes piac. A horvát belügyminiszter a már említett sajtótájékoztatón szégyenlősen bevallotta, hogy volt együttműködés a szerb és a horvát rendőrök között, ami Horvátországban nemigen számít érdemnek.
A lényeg azonban az, hogy korábban az FBI, most pedig a francia rendőrség, megfejtette a bűnözők által használt Sky-telefonok kódjait, vagyis a Šarić-csoport ugyanúgy bukott le, mint Veljko Belivuk (azaz Velja Nevolja) egy évvel ezelőtt, vagy mint a Horvátországban most őrizetbe vett Petar Ćosić, alias Šarac. (Az FBI szerepéről itt írtunk, a cikk arra is kitűnő bizonyíték, hogy egy miniszter nyilvánosan hülyét csinál magából, ha Aleksandar Vučić szerb elnök azt kívánja.)
A feltételezések szerint Darko Šarić csoportja mintegy öt tonna, Petar Ćosić pedig 1,5 tonna kokaint csempészet be a Balkánra, és onnan nyilván tovább Európába.
A szerb és a horvát sajtójelentésekből arra lehet következtetni, hogy Šarić és Ćosić együttműködött egy harmadik bűnöző likvidálásában. Milan Milovac, alias Cigla (Tégla) azért távozott biológiai szavatosságának lejárata előtt az árnyékvilágból, mert nem volt hajlandó megosztani az ecuadori kapcsolataira vonatkozó információkat a szerbiai és horvátországi bűnözőtársakkal, ezért azok úgy döntöttek, hogy elteszik láb alól.
A Tégla nevű fickó likvidálásáról Ćosić a Sky rendszerén keresztül egyeztetett más bűnözőkkel, vagyis a Kronosz, a Főnix és a Corleone nevet viselő mitológiai alakokkal, bár azt nem tudni, hogy a Corleone nevű egyén hogyan került a mitológiába. Feltételezések szerint az egyik álnév mögött Darko Šarić rejtőzött, de ezt nehéz ellenőrizni, mert a bűnözők gyakran váltogatják az álneveket.
Petar Ćosić a Sky rendszerén keresztül tájékoztatta az egyik ismeretlen "mitológiai alakot" a Milan Milovac, alias Tégla nevű ecuadori helytartóval folytatott beszélgetéseiről, amelyek során Tégla "rendkívüli intoleranciáját" fejezte ki a mitológiai alak és a környezetéhez tartozó személyekkel szemben, ami után megszületett a likvidálásáról szóló döntés, ennek költségeit pedig a Kronosz névre hallgató Sky-felhasználó vállalta magára. A piac megosztását megtagadó és az illetlenül beszélő Milovac korábban Šarić jobbkeze volt.
Az első merényletet 2020 novemberében a horvátok szervezték meg, miután elvégezték a szükséges "környezettanulmányt" a kijelölt áldozat mozgásával kapcsolatban. A támadást végrehajtó két motoros merénylő egy sorozatot lőtt ki rá, de nem sikerült "teljesen lebontania" Téglát, aki túlélte a gyilkossági kísérletet.
A mitológiai alakok egyike azonban elégedetlen volt az eredménnyel, így a horvát bűnözőket vezető Petar Ćosić elrendelte az akció folytatását, illetve sikeres befejezését. A felfogadott két kolumbiai bérgyilkos azt a feladatot kapta, hogy a korházban végezzen Milovaccal, alias Téglával, és az őrzésével megbízott rendőrökkel. A terv azonban nem sikerült, mert az egyik kolumbiai idő előtt lebukott.
Milovacot közben kiengedték a kórházból, de tavaly januárban csak belehalt a sebesülését követő komplikációkba.
További összefüggések
A Sky-rendszer használata tehát nem csak Veljko Belivuk, hanem a fönt említett alvilági, de egyelőre nem túlvilági szereplők bukását is eredményezte, az ügy pikantériája pedig, hogy a szerb Darko Šarić éppen a szerb büntetésvégrehajtás vendégszeretetét élvezte, amikor az ecuadori gyilkosságot előkészítő beszélgetések zajlottak, vagyis akkor telefontált, amikor elvben erre nem kellett volna, hogy lehetősége legyen.
"Rosszindulatú" szerbiai ellenzéki sajtókommentárok szerint a cellája jobban fel volt szerelve, mint egy reptéri irányítóközpont.
Šarić a börtönben állítólag ugyanazt a Sky-telefont használta, mint korábban a Belivuk-csoport legfőbb mészárosa Marko Miljković, alias Mare, akit Milan Ljepoja és további öt-hat áldozat meggyilkolásával és feltrancsírozásával vádolnak.
A többszörös közös nevező pedig a szerb alvilág ügyvédje, Dejan Lazarević, akit évek óta az ottani szervezett bűnözés legfőbb alakjainak védőjeként tartanak számon.
Darko Šarić és más szerbiai bűnözők védelme után átvette Veljko Belivuk, ismertebb nevén Velja Nevolja bűnözői klánjának jogi oltalmazását is, de ő Radoje Zvicer védőügyvédje is. Zvicer a montenegrói kavači klán állítólagos vezetője, akit a szerb vezetés a belgrádi baráti médiában azzal vádolt meg, hogy Aleksandar Vučić meggyilkolására készült.
Szerb bűnözői körökben már évekkel ezelőtt köztudott volt, hogy Dejan Lazarević nem csupán védőügyvéd, hanem „tanácsadó” is, aki nem csak tanácsokat ad a szervezett bűnözés kulcsembereinek, hanem elősegíti közöttük a kommunikációt.
A bűntetőeljárás során kiderülhet, hogy a neve szerepel-e a lehallgatott telefonbeszélgetésekben, amelyek ehhez a nemzetközi rendőri intézkedéshez és Darko Šarić, illetve a horvátországi Petar Ćosić letartóztatásához vezettek, ezáltal pedig az is bebizonyosodhat, hogy a balkáni bűnözői csoportok nem csak versengenek egymással, hanem együtt is működnek, ha érdekeik úgy kívánják.
https://balk.hu/2022/04/17/a-saric-csoport-a-legnagyobb-bunozoket-kulfoldi-noszogatasra-tartoztatjak-le-a-balkanon/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése