2022. április 15., péntek

AZ EU NEM ENGEDI: Albánia nem válhat el Észak-Macedóniától
Ana Pisonero, az EU-bővítéssel és jószomszédi viszonyokkal foglalkozó sajtószóvivője a napokban úgy nyilatkozott, hogy az Európai Unió szerint Albánia és Észak-Macedónia uniós csatlakozásának folyamata nem választható szét. Ezt a lehetőséget először Várhelyi Olivér, a témában utazó magyar biztos lebegtette meg, amikor kijelentette, hogy Brüsszel folytathatja/megkezdheti az EU-tagsággal kapcsolatos tárgyalásokat Albániával, még akkor is, ha az észak-macedóniai tárgyalások elakadnak. A magyar külügyminiszter akkor gyorsan Szkopjéba szaladt, hogy exkuzálja magát, Várhelyi kijelentésétől pedig az EU-bizottság is elhatárolódott.

Csizma az asztalon

Jogos tehát a kérdés, hogy miért került "a csizma ismét az asztalra", vagyis hogy mi motiválta az EU-bővítéssel és jószomszédi viszonyokkal foglalkozó sajtószóvivőt az uniós állásfoglalás megismétlésére?

A konfliktus abból adódik, hogy az Európai Unió együtt akarja "lezavarni" a tárgyalásokat Albánia és Észak-Macedónia felvételéről. Az előző megfogalmazás nem egészen pontos, mert "lezavarásról" szó sincs, zavarról viszont igencsak beszélhetünk, miután Bulgáriának komoly ellenvetései vannak Észak-Macedóniával szemben, márpedig a két ország felvételéhez, együtt vagy külön-külön, egyhangú jóváhagyásra van szükség.

Az albánok nem elalbánosodott bolgárok, így a szófiai vezetés Albániával nem problémázik, de miután az EU ragaszkodik az együttes felvételhez, Bulgária így közvetve akasztja meg Albánia útját az EU-ba. Vagyis Albánia ezáltal a bolgár-macedón viszály oldalági áldozata.

Az Európai Tanács 2020 márciusában döntött a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről Albániával és Észak-Macedóniával, miután mindkét ország eleget tett a Brüsszel által támasztott feltételeknek, legalábbis ezt állapították meg bizottsági szinten.

Albánia hivatalos álláspontja újabban az, hogy ha továbbra sem kezdődnek meg a tárgyalások Bulgária vétója miatt, akkor Tirana követelni fogja Albánia elszakadását Észak-Macedóniától, valamint a tárgyalások azonnali megkezdését.

Albánia miniszterelnöke, Edi Rama az Olaf Scholz német kancellárral hét elején tartott közös sajtókonferenciáján "abszurdnak" nevezte a bolgár blokádot, és megerősítette, hogy Albánia le akar válni Észak-Macedóniáról. A tiranai kormány tavaly decemberben arra figyelmeztetett, hogy ha Bulgária továbbra is vétózik, akkor "nyíltan megkezdik az elszakadást Észak-Macedóniától".

Szófia és Szkopje között tavaly megnövekedett a feszültség, miután Bulgária megvétózta az Európai Unió és Észak-Macedónia közötti tárgyalások megkezdését.

Bulgária követeli, hogy a "macedón nyelv" kifejezést egyetlen uniós tárgyalási dokumentumban se használják, mivel a nyelvet bolgár dialektusnak tekintik. Másodszor, Bulgária arra kérte Észak-Macedóniát, hogy „fogadja el” a macedón nemzet bolgár származását, mivel nincs külön "macedón nemzet".
https://balk.hu/2022/04/15/az-eu-nem-engedi-albania-nem-valhat-el-eszak-macedoniatol/

Nincsenek megjegyzések: